2011. április 29., péntek

linzertészta citromkrémmel segítsütis pecséttel

Sajnos, nem találtam még jó nevet ennek a sütinek. Segítsütis pecsétet rendeltem, a tavaszi akción. A mai nap tűnt a legjobb időpontnak a kipróbálásra.
Nézelődtem a neten és Strawberrynél találtam egy jó kis receptet a "tésztára". Ekkor még nem gondoltam, h krém is kerül bele. Ezt pedig Limaránál találtam meg, ami szintén segítsütis volt. :)

nyuszis egység csomag - utólag

Vagyis úgy utólag, h a héten tudjuk kivinni nekik. A fiúknál csütörtökön voltunk, a lányokhoz majd vasárnap megyünk. Úgyh a sütő nem unatkozik. :) Anyu se, mert bevállalta a dagasztást. :) A prototípusok kőkemények lettek, újra felhasználható. :D :D :D 



A kék és sárga horgolt nyuszkók hasa piros tojást rejt, lányoké majd piros lesz és sárga.  A bonbonok pedig túró rudisak. :)Még egy-két zsírkrétát is elrejtettem a  csomagban. Nem akármilyet, hanem meskást. :)
Nagy dilemma volt, h milyen tészta kerüljön bele, miután már egyszer nem igazán sikerült. Végül Ízbolygó - foszlós kalácsára esett a választás, mivel ezt már jó néhányszor megsütöttük. :)

2011. április 27., szerda

Medvehagyma pálinka


Azt hiszem, ezt mindkét helyre kiteszem, ide és a fűben-fábanra  is. Ha esetleg vhol még talál medvehagymát, akkor neki tudjon állni. :) Még én is szétnézek, hátha szerencsém lesz és az árnyas fák alatt még nem indult virágzásnak...

  • 20 friss medvehagyma levelestől
  • 1 liter gabonapálinka
A medvehagymát legjobb bokrostól kiszedni, és folyó víz alatt alaposan megtisztítani. A hagymácskákat hagyjuk egyben, a leveleket pedig vágjuk össze durvára. A hozzávalókat rakjuk üvegbe, és öntsük fel a gabonapálinkával. Hagyjuk két hónapig érni árnyékos helyen, majd pedig szűrjük le. 
A medvehagyma vérnyomáscsökkentő hatású, vagyis magas vérnyomásúaknak kimondottan ajánlható. A vérellátottsághoz kapcsolódó problémák és érszűkületre való hajlam esetén általános megelőző hatású. 

Alkalmazása: naponta kétszer 20ml medvehagyma pálinka (legjobb reggel és este)

forrás: Gabriele Bickel - likőrök, pálinkák gyógyitalok c. könyve

2011. április 25., hétfő

sárkányfüves bonbon

Ez most kb. olyanra sikeredett. Megbillent a tabascos üveg, no meg sztem, a teában is több szárított chili volt, mint amennyit gondoltam. 
Jó régóta járt már a fejemben, h esetleg a füvessütimet átlényegesítsem bonbonná. Még egy kicsit javítani kell rajta, de egész jó lett. :) 

Mennyiséget nagyon nem tudok írni, sok lett, tény és való... meg nem eszem, mert nekem kissé csípős, úgyh erős idegzetűeknek ajánlanám. :) 
Ami került bele:
  • erős fekete kávé kb. 0,5-1dl 
  • tejszín 
  • 1-2 kanál kakaó
  • 0,5dl víz
  • 2-3 ek barnacukor
  • 3-4 pillecukor
  • fűszerek porítva daráló segítségével: menta, citromfű, kakukkfű, koriander, kardamon, fahéj, gyömbér, szerecsendió, chilis tea
  • narancshéj és narancslé
  • pár csepp tabasco
  • no meg étcsoki a temperáláshoz!!! 
És persze érdemes ízlelgetni! 

A hozzávalókat felfőzzük, próbáljuk viszonylag sűrű krémre. Hagyjuk kihűlni. Míg hűl, addig a szilikonformát kikentem, legalább 2x a felolvasztott étcsokival. Majd beletettem a krémet, hagytam helyet a lezárásnak. Ha kissé megdermedt, akkor lezártam étcsokival és mehet vissza a hűtőbe.

Húsvéti apróságok



Nagy nehezen, de sikerült bejutnom a konyhába. Nem volt egyszerű. Végre sikerült kipróbálnom a két formát, nyulas és bárányos, ami majd az egység csomagban lesz a gyerkőcöknek. Gondoltam, egy-két bonbont is hozok össze, de persze, kapkodva, rohamtempóban ezt képtelenség kivitelezni. Az egyik nem is jött össze. Ez a Flat-cat chai-latte-s bonbonja lett volna, kimaradt az édeskömény és a fahéj, de azért így is finom volt, csak éppen híg. Azért a cukrozatlan sűrített tej, nem az igazi. A másik pedig a füves sütim átlényegítése bonbonformába. Ez brutális lett. Majd külön bejegyzésben elnevezem és leírom. :) A bárány pedig Max foszlós kalácsán alapul, de sztem, a gyerkőcökét majd piskótából fogom összehozni. :) Azért lett pánkos, mert kissé keményre sikeredett a vékony rész, és elég necces levágni. :)

Ezúton kívánok minden kedves Olvasómnak
Áldott, békés, boldog húsvéti ünnepeket!

2011. április 20., szerda

Húsvéti ajánlat

játékra hívott Emőke! 5-10 féle ételt kell ajánlani a blogból, amiket már elkészítettem. Akárhogy is számoltam, nem jött össze a 10 db, de még az 5 is necces sztem. :) 
 A továbbküldős része pedig egyszerűen halálra van ítélve! :) 


Játék lényege:

Írj egy bejegyzést Húsvéti ajánlat címmel! Az ünnepre való tekintettel javasolj 5-10 ételt bármilyen kategóriában, egy feltétel van, hogy a korábban már közzétett receptjeid közül válogass!
Ha megkapod a játékot, akkor kérlek küldd tovább 10 bloggernek! De a játékot szabadon is "elviheted" nem kell megvárni, hogy hozzád is eljusson!:)
Játékra fel!!!






















Medvehagymás csirkemell tekercs zöld fűszeres szósszal

Barátosném ajánlotta a Blikk konyhát, megvettem, jó párat be is ikszeltem, h mi lenne jó. Múlt héten sikerült szednem egy táska medvehagymát még, úgyh ma fel is használtam. Reggel roham léptékű főzőcske volt, mert bizonytalan volt a munkába jövetelem időpontja. :) 
Ez amúgy a borjú tekercsek zöldfűszeres szósszal, de nekem csak csirkemell állt a rendelkezésemre. :) Pontos mennyiséget sajna nem tudok mondani. 

2 főre hozzávalók

  • csirkemell  v borjúlapocka
  • citrom
  • fokhagyma v medvehagyma
  • zöld fűszer (azt hiszem 6eknyit ír, 4 a húsba, 2 a szószba)
  • tojás
  • főzőtejszín
  • zsír v olaj
  • liszt

2 kisebb csirkemellet kikloffoltam, megsóztam, citromhéjjal, citromlével megkentem. Medvehagyma hiányában fokhagymával is meg kell kenni. Mivel nekem volt medvehagymám, így úgy gondoltam, h minden szeletre terítek egy-egy levelet, megszórtam egy kis provanszi fűszerrel, majd szorosan összetekertem. Először folpackba kellett csavarni, jó szorosan, majd alufóliába. Egy lábosba vizet engedtem és ebben főztem kb. 30 percig. A borjúnál 45-50 percet írtak. 
Közben kevés olajon pirítottam egy evőkanálnyi lisztet, majd felöntöttem vízzel, lehúztam a tűzről és felöntöttem még főzőtejszínnel. Félretettem. 
Főztem egy kemény tojást, megpucoltam, majd mikor kihűlt, apróra vágtam. 
Mikor puha volt már a hús - ezt csak megérzésből sztem, mert a szaftra, ha lesz neki, borjúnak biztos, szükség lesz - kiszedtem őket. 
Elméletileg úgy írja, h a szószhoz keverjük a tojást a maradék zöld fűszereket és a hús szaftját. Szaft nekem nem volt, de így is finom lett. 
Rizzsel ajánlja, én zöldséggel tálaltam.
Utólag elképzelhető, h a csirkemell tekercset egy kis olajban pácolnám és nem főzném, hanem sütném, akár sütőpapírban, akár alufóliában...

forrás: Blikk konyha

2011. április 19., kedd

Marcipános csokifagyi Pocak Pannától

Mikor a torta után kutakodtam, akkor pillantottam meg Pocak Pannánál ezt a csábító csoki fagyit. Múlt héten elfogyott a kókuszfagyi, így úgy döntöttem, h ez lesz a következő "áldozat". Jól döntöttem. 
Fincsi, nagyon is! De ugye csak mértékkel bűntudatmentes! :) Sztem, érdemes egyszerre dupla adaggal indítani! :)


  • 4dl kókusz tej
  • 10dkg jó minőségű étcsoki
  • 1 rúd vanília
  • 10dkg mandula vaj (hántolt mandula , ennek hiányában, mandulát jól meg kell őrölni) 
  • 2ek holland kakaópor
  • 1dl méz v agavé ( vagy más édesítő, érdemes kóstolgatni)
  • 30ml amaretto (így utólag nekem ez egy kicsit sok, úgyh legközelebb kevesebbet teszek bele) 
A kókusztejet feltesszük a vaniliával, forrásig melegítjük. Közben a csoki apróra vagdossuk és mehet bele a tejbe. Ezt félretesszük hűlni. A turmixba beletesszük a mandulavajat, a kakaót, a mézet, az amarettot és a kihűlt csokis tejet. Összeturmixoljuk, majd irány a céledény. 
Nem szükséges fagyigépbe tenni, de én azért megtettem és nagyon finom lett!!! Ajánlani tudom!!! 
Normál evőknek, nem biztos, h ilyen finom lesz a tej és az édesítő miatt! :) De tessék kipróbálni!!! :)

2011. április 16., szombat

Rakott kel

Soha életemben nem ettem ilyet, de most ezt írta elő a füzet. Nem eszek meg mindent, amit ideírnak, mert pl. máj lenne jövő héten 2x, de köszi nem. És ezt úgy mondom, h kóstoltam. Sőt, nemrég ízleltem is, de csak azért mert nagyon guszta volt, bacon szalonnába volt betekerve és úgy megsütve, sőt a párom, olyan gusztusosan ette, h nem bírtam ellenállni. Aztán csak forgattam, ízlelgettem, de nem nyerte el a tetszésemet. :) Azt mondja anyu, h majd megcsinálom a májas ételeket jövő hétre, aztán ők megeszik én meg nézem, h milyen finoman fogyasszák el. :D Hát az nem lesz jó! :) 
Szóval, rakott kel. Próbáltam, olyan recepteket keresgélni, amik jól néznek ki, legalább az vonzzon benne és talán úgy elkészítem könnyebben. :) Találtam is, Colors in the kitchen-nél. Mivel ilyen szuflé formám nincs, nagyon drágállom őket, ezért vettem 3 kis virág cserepet, aminek nem lyukas az alja, végül is egyre megy, nem?! De aztán idő hiányában, nem kísérleteztem vele, hanem a mini jénaiban meggyártottam. :) 



Hozzávalók 2 főre
  • kb. 4 levél kelkáposzta levél 
  • kb. 10dkg darált hús
  • kb. 10 dkg főtt rizs
  • só, bors
  • 1kk pirospaprika 
  • 4 fokhagyma
  • főzőtejszín
  • 1 tojás
  • némi reszelt sajt
  • 1ek olívaolaj
Fokhagymát megtisztítottam, apróra vágtam, majd a 1-eknyi olajon kissé megfonnyasztottam, majd rádobtam a darált húst. Sóztam, borsoztam egy picit vizet öntöttem alá és puhára sütöttem. Közben feltettem a rizst főni és egy másik kis lábasban vizet fél leveskockával, amiben majd a megmosott és az erős, kemény részektől megfosztott kelkáposzta leveleket megfonnyasztottam. Mikor minden elkészült, a húsra hintettem a pirospaprikát, elkevertem a főtt rizzsel. 
A kis jénait kikentem olajjal, belehelyeztem, két levélkét, rátettem a rizseshúst, majd ráöntöttem a tejszín-tojás-némi sajt keveréket és újra levélke. Maradt még egy kis tejszínes lé, azt is ráöntöttem és arra reszeltem még egy kis sajtot. Majd irány a sütő. Mikor megpirult a teteje, akkor kész. :)

2011. április 15., péntek

Túró rudi bonbon

Igazándiból kinéztem, Epercsók citromos csokimousse túró bonbonját, csak épp pillecukrot felejtettem el venni. :) Így maradt a tejszín-csoki-kávé-mandulalikőrös csoki rész és a tetejére túró került. Túró/egy-két kanál tejszín/ citromlé-héj/ vaníliás cukor. 
És mivel a nyuszkós-kacsás formából nem jött ki a bonbon, talán mert csak 2x kentem ki csokival, így a többit már a fagyasztóba tettük. Reggel kiszedtem őket, a fotón látható is, h kissé meg vannak még dermedve. :) A szívecskésbe már csak túró került. De nagyon finomak!!! :) 
Kipróbáltam a transzferfóliát is, bár csak a csokik aljára, de tök jók! Pár darab húsvéti tojás is megmaradt. :) És a dínók is kijöttek fagyott formában!!! :D
Arra jöttem rá, h ez a húsvéti forma, nem vmi mély... úgyh abba csak egyféle tölteléket tudok tenni...

Zoli csukája a mi ebédünk :)



Csuka en papillote :)

Egy kedves ismerőstől kaptuk a halat, pont jókor jött, mivel pénteken ugye nem eszünk húst, és amúgy is hal volt előírva nekem. Gondoltam, h merő egyszerűséggel fogom elkészíteni. Így is lett. 
A halat megmostam, papírtörlővel száraz töröltem, majd kívül-belül megkentem olívaolajjal. Megfűszereztem, só, bors ill. halfűszer, majd a belsejébe tettem a zöldségeket és sütőpapírba csomagoltam. Jól lezártam és mehet a sütőbe. 
Így utólag már talán inkább úgy csináltam volna, h a fűszereket összekeverem az olajjal és azzal locsolom meg. No majd legközelebb. Bár, azt mondta a párom, h akkor lesz legközelebb csukánk, ha fogunk magunknak. De ugye ez necces, mert a tavakban, ahol néha napján horgászunk, nincs csuka. Bár, nekem a harcsa is megtenné. :D

2011. április 10., vasárnap

Narancsos csokis torta - bűntudat mentes :)

Megkezdtem a diétát, próbálom kerülni a cukrot, még teljesen nem sikerült megválni tőle. Viszont anyunak hétfőn lesz szülinapja - de ma tartottuk  - és némi önzés is volt bennem, h azért legalább egy szelet tortát tudjak enni én is, ezért kutakodni kezdtem és eljutottam Pocak Pannához. Itt megláttam, ezt a nagyon guszta narancsos-csokis tortát. Gondoltam, ez jó lesz. :) 

18cm-es tortaformát ír, továbbra sincs, továbbra is, az egyik kis lábast használtam, kizsíroztam, és kibéleltem sütőpapírra, ugyanolyan jó. :) 
Az eredeti felállást írom, és dőlttel, ahogy én csináltam :)



recept:

A tortához:
160g mandulaliszt (mandula porrá aprítva érdemes hántoltat használni, mert sokkal ízletesebb)
25g Holland kakaópor
2 tojás
1/4tk só
1/2tk szódabikarbona
150ml méz/agávé ( 2ek-t számoltam, mert azért nem akartam elvenni a kedvüket teljesen
1tk vanília kivonat (1 vanília rúd kikapart része)

A krémhez
2dl kókusztej
3dl frissen facsart narancs lé+rost (ez kb. 3-4 narancs)
2tk méz/agávé (2ek méz + utóízesítésként némi barnacukor)
5 tojássárga
4ek kókuszolaj(helyette +1tk keményítő)
2tk Dr. Oetker kukorica keményítő

A tortához ledaráltam a mandulát - nagyon finomra érdemes, h ne legyen darabos, mert érződik- majd összekevertem a kakaóval, sóval és szódabikarbonával.
Egy másik tálban a két tojást összekevertem a vaníliával és mézzel.
A kakaós mandulát összekevertem a  felvert tojással, egy kicsit előmelegítettem a sütőt, és Panna szerint 175°C-on 30 percig sütjük. Hagyományos gázsütőnk van, úgyh sacc perkábéra ment minden, én 20-25 percig sütöttem.


Tehát a krémhez a narancs levét és rostját felraktam  főni, és lekvárosítottam kb. 30 percig.
Majd felvertem 5 tojás sárgáját a mézzel, és mikor a narancslekvár kihűlt hozzákevertem. Majd hozzákevertem a kókusztejet, amit előzőleg felforraltam. Lassú tűzön sűrű krémmé főztem. Egy kis pohárban összekevertem a keményítőt vízzel és hozzáöntöttem a krémhez. Hagytam, h felforrjon és kész is. Megvártam míg kihűl és a felhasználásig hűtőben tároltam. 
Ha  van kókuszolaj, akkor azt még hozzákeverjük, miután felforrt a krém. :), persze, akkor elég a 2tk keményítő is.

Panna azt írja, h a tortát, a lehető leglassabb módon vágjuk ketté. Na én nem voltam olyan lassú, mint kellett volna, így az egyik fele mondhatni szétesett. 
Maradt még egy kis krémem, így úgy döntöttem, h sütök gyorsan még egy lapot, fele mennyiséggel. Megkentem a maradék krémmel és irány a hűtő. 
Így egy kicsit csúnyácska volt, és úgy döntöttünk, h akkor készítek még egy adag krémet, bár fele mennyiség bőven elég lett volna, és bevontam azzal. 
Tetejét kakaós csillagokkal díszítettem. :)

Aki hozzá van szokva az édeshez, az biztos, h megfog lepődni az új ízeken, lehet, h úgy gondolja majd, h ennek se íze, se bűze. :) Akkor lehet érdemes normál liszttel próbálkozni a tésztában és a méz mennyiségét növeli, de ízlelni muszáj. 
Aki pedig vállalkozó kedvű, annak hajrá!!! :)

2011. április 7., csütörtök

Minden egyben

Mivel ma jönnöm kellett melózni, így magammal hoztam a mai uzsit - körte - vacsit és holnapi reggelit. Amit felcseréltem a szombatival, lévén böjt és a pénteken tartjuk. :)


2011. április 6., szerda

Gombával töltött csirkemell vöröskáposzta salátával

Azt hittem, h most jó darabig nem fogok tudni ide felrakni semmit. Ezen a héten megkezdtem a diétát, párom csak szolidarít velem. Kb. napi 1400kcal a menü. A reggeli általában rozs v barna kenyér v korpás zsemle v abonett, 4 dkg gépsonka v egyéb szalámi, kb. 10dkg zöldség és néha van egy gyümölcs is. Tízórai is változó v gyümölcs v abonett... apróság. Az ebéd már tartalmasabb, majd jön egy kis uzsonna az is vmi csekélység és megint egy kiadósabb vacsora, persze telis-tele zöldséggel...



A mai menü: 

zöldségleves - ez nálam egy egyszerű borsóleves volt sárgarépával 
a második pedig gombával töltött csirkemell vöröskáposzta salátával és fóliában sült krumplival 


Hozzávalók 4 főre:

  • 4 egész csibecomb
  • kb. 20dkg gomba
  • só, bors, tavaszi csirke fűszer
  • vaj
A gombát megmostam, felszeleteltem. Csirkecomb bőrét az ujjammal fellazítottam, majd a hús és a bőr közé a gombát benyomkodtam, jól megtömtem. :) 
A húst, sóval, frissen őrölt borssal és tavaszi csirke fűszerrel bekentem és tettem a tepsibe. Vajdarabkákat tettem a húsra és mellé is, és öntöttem bele egy kevés vizet, majd letakartam fóliában és irány a sütő. Míg meg nem puhult, addig fóliával, utána levettem és pirítottam egy kicsit. 

Közben, néhány krumplit megmostam, alufóliába csomagoltam őket és irány a sütő.

Vöröskáposzta saláta:

Hozzávalók:

  • 40dkg vöröskáposzta
  • 4dkg vöröshagyma - én lilát használtam
  • 20dkg alma
  • 1 ek étolaj - olívát használtam 
  • citromlé
  • só, bors
A vöröskáposztát és a hagymát vékonyra szeljük, megsózzuk, megborsozzuk, citromlével ízesítjük, és az olajat is hozzáadjuk. Végezetül, káposztareszelőn lereszeljük a savanykás almát és az egészet összekeverjük.