2010. december 14., kedd

Rumtopf

Már jó ideje szemezgettem ezzel a finomsággal, míg nem, tavaly az Őrségben jártunk és a barátnőm meg a nővére, titokban megrendeltek nekem egy rumtopfos edényt. Azzal a kéréssel, h ők is szeretnének belőle. Hát ez csak természetes. Mamma-nál részletesen le van írva minden, de azért bemásolom ide is, h nekem is meglegyen. Azt a készítő, barátnőm lelkére kötötte, h málnát ne tegyünk bele, mert attól betottyad. Hát azt nem tettem. Május óta rakosgatom, 3-4 hét elteltével, mindig a soron következőt. Ha jól emlékszem, került bele eper, sárgabarack, szilva, szőlő, ananász. Igazándiból, úgy lehetne minél több gyümölcsöt beletenni, ha a szezon elején már el kezdi belerakosgatni az ember lánya és mire megérik a következő, addigra ép letelik az érlelési időszak. :) 


Ahogy néztem Mamma bejegyzését, inkább szemezgetnék tőle:

"Miben kell eltenni a rumtopfot?

Erre a célra gyártják ezeket a helyes kis kerámia edényeket, és hogy senki ne is gondoljon más felhasználási célra (például káposzta eltevésére, vagy ilyesmi, bár arra is remek), a tetejükre vagy a hasukra rá is van írva szép nagy betűkkel: RUMTOPF. Ez azért előnyös, mert a zárt edénytérben ugye sötét van, ami késlelteti a gyümölcs elszíneződését és jobban szigeteli a hüvöset is. De ha ilyenünk nincs, akkor egy nagy üveg is megteszi, ami legalább 5 liter térfogatú legyen, mert biztosan megtöltjük majd ennyi gyümölccsel. Erre tegyünk egy tányért, állítsuk a kamrába és kész is a házilag kivitelezett rumos topfunk! (Ha az egészet körbetekerjük valami sötétítő textillel, akkor jól be is csaptuk a rumtopfot:-)) Később úgysem kérdezi majd senki, miben tároltuk az egészet - feltéve, persze, ha nem romlott meg :-) és itt térjünk akkor rá a legfontosabbra, a rumra:

Mivel töltsük fel a rumtopfot?

Alább majd pontosan következik, milyen gyümölcsöket is tegyünk a rumtopfba. De mivel öntsük fel? Rummal, ez világos. És tovább?

A legeslegfontosabb szabály rumtopf készítésénél, hogy a rum nemcsak hogy jó minőségű legyen (ez ízlés kérdése, persze a rum fajtája is befolyásolja a végső ízt), de nagyon fontos, hogy minimum 54% alkoholtartalmú is, de inkább több. (Azért 54%, mert 50 fölött általában ez az első ugrás és a cukor és a rum ebben az arányban konzervál ugyanis a legjobban.) De ha 54% és 60% közül kellene választanunk, akkor is inkább a 60% a nyerő. Ezért előfordulhat, hogy ha megromlik a rumtopf, akkor a rum volt a ludas, mivel nem megfelelő minőségű rumot használtunk. Én 60%-os STROH rumot használok, bár a Stroh régen gyártott 54%-osat is, épp a rumtopf miatt. (Jelenleg már csak 40, 60 és 80 %-os a gyártási paletta.) Bár egyesek azért ellenzik a STROH-rumot, mert túl markáns az íze, de nekem ezzel nincs bajom. Mondom, lényeg az 54. Egyéb alkoholt is lehet használni, de a legfontosabb, hogy a felöntött össz alkoholtartalom mindig legalább 54-60% legyen, különben megromlik a rumtopf, és ezt ugyebár nem szeretnénk.

Mit tegyünk, ha a rumtopfunk épp megromlani készül?

Bátran állíthatom, hogy ez a legkritikusabb pont a rumtopf készítésénél! Egyszer engem is elért a végzet, mivel nem voltam elég szemfüles, és későn láttam meg a bajt. (Épp elfogyott a rumom és újabb gyümölcsadagot készültem betenni. Erre elmentem és vettem valami lőrét, amire mellesleg 50% volt ráírva, de így utólag átgondolva véletlenül kihagyták belőle a kellő alkoholt...  az egyensúly megbomlott, a rumtopf pedig, amiben addigra volt már másfél liter rum, a csatornákban végezte:-(
Éppen ezért fontos, hogy gyakorta vizsgáljuk meg a rumtopfot, épek-e a gyümölcsök, minden rendben van-e. Kéthetente mindenképp nézzünk be az edénykébe, ne hagyjuk magára.
Ha elkezdődött ugyanis a romlás, akkor először apró, habzó foltok jelennek meg a felszínen. Kóstoljuk meg a rumtopfot, és ha még nem savanyú, nincs rossz íze, akkor még megmenthető. Szedjük le a habot a tetejéről és 5 literre számítva töltsük fel 250 ml 96 %-os, patikában kapható alkohollal. Az alkohol azonnal megállítja az erjedést és folytathatjuk a rumtopfunkat.

Mit tegyünk, ha a rumtopfunk sikerült, de alkoholtartalma túl magas és nem tudjuk megenni?

Ez a kérdés nemigen fog ugyan felvetődni, de mindennel számolni kell. Nem probléma, a kész rumtopfot, amit december táján már meg is tudunk kóstolni, a tálkákban kiszedve (tehát NEM a rumtopfos edényben!) hígithatjuk vörösborral, esetleg kevés almalével, így csökkenthetjük az alkoholtartalmát. 

Mit kezdjünk a rumtopffal, ha már elkészült?

Ez a kérdés ugye nem kérdés?? Kevesen vannak ugyanis, akik igazán ellen tudnának állni egy vérbeli rumtopfnak. Szóval akkor mihez is? Roppant egyszerű: mindenhez, amihez egy kissé sűrűn szirupos, igencsak alkoholos, de bűnösen finom gyümölcsös kompótot tálalnánk. Vagyis fagylalt, sütemény, krémek, flan, puding, tejberizs mellé, vagy csak úgy magában, desszertként, bor kortyolgatva hozzá - csak hogy fokozzuk az élvezeteket. Világos színű sütemények mellé szenzációs, de egy egyszerű vaníliafagyit is úgy fel tud dobni, hogy nehezünkre esik majd felállni a székről :-)
És nem utolsó sorban egy csinos, masnival átkötött üvegbe csomagolva el is ajándékozhatjuk, a felhasználás meg legyen majd az új tulajdonos mardosó problémája!

Milyen gyümölcsöket használjunk?

Ahogy beérnek a gyümölcsök, abban a sorrendben tehetjük őket a rumtopfba. (földrajzi helytől függően ez csak irányadó, mivel az időjárás függvényében más időben érnek be a gyümölcsök):
Természetesen nem kell mindegyik fajtát beletenni, csak ami beszerezhető, vagy amihez épp kedvünk van. Minél többfajta lesz benne, annál zamatosabb lesz, hisz mindegyik gyümölcs a maga módján járul hozzá az összhatáshoz:

május: eper
június: cseresznye, meggy
július: egres,  áfonya, ribizli, szeder, sárgabarack
augusztus: őszibarack, ringlószilva, szilva, nektarin
szeptember: körte, szőlő
október: ananász

Mehet még bele: görögdinnye, banán, kivi, de ez már ízlés kérdése.

És mégegyszer röviden, mire figyeljünk oda:

Mint minden eltett, tartósításra szánt gyümölcsnél, itt is vannak alapszabályok, ezt még egyszer összefoglalnám:

Csak egészen hibátlan, érett gyümölcsöt használjunk, különben nagy lesz a romlásveszély! A gyümölcsöt már konyhakészen elkészítve mérjük le. Falatnyi darabokra vágjuk fel, úgy, ahogyan szívesen meg is ennénk.
Legalább 3 hetet várjunk a következő gyümölcs eltevéséig. Ennyi idő alatt ugyanis befejeződik az előző gyümölcs érése, látjuk, ha baj történt, tehát jöhet a következő!
Minél jobb minőségű alkoholt használjunk! Legjobb a rum, ami legalább 54%-os legyen, de keverhetünk hozzá vodkát, vagy egyéb borpárlatot is, a rumtopf végleges íze meghálálja majd a nagyvonalú gondoskodást.
A fehér rum jobban megőrzi a gyümölcsök színét, a sötét rumnak viszont teltebb az aromája.

Rumtopf, avagy rumban eltett gyümölcs

500 g gyümölcs (tisztán mérve)
250 g  cukor
200 ml rum (minimum 54%)

Első alkalommal beteszem a megtisztított, előkészített gyümölcsöt az edénybe, rászórom a cukrot és egy egész üveg (0,7 liter) rumot öntök rá. Fontos, hogy a rum kétujjnyi vastagon befedje a gyümölcsöt. Elkeverem, hogy a cukor feloldódjon, majd ráteszem az edény tetejét, de nem kell szorosan lefedni. Ezután az elején néhány naponta érdemes ránézni és újra elkeverni. Lehetőleg sötét, hűvös helyen tároljuk.
A következő gyümölcsnél már elegendő a fenti arányt követni, vagyis minden 500 g gyümölcsre 250 g cukor és 2 deci rum.
Az utolsó gyümölcs október/novemberben kerülhet bele, akkor utoljára felöntöm még fél liter rummal és szokásos módon elkeverem, nézegetem.
A rumtopfnak ezután 4 hétig kell pihennie, érlelődnie, míg decemberben végre fogyasztható lesz.

Sütőtökös-mákos rétes

Kb. 2-3 hete vettem réteslapot, h majd készítek vmi finomat. Ez elmaradt. Gondoltam, felhasználom a régóta sínylődő sütőtököt és lesz tökös-mákos rétes. Körbenéztem a neten és erre jutott a választás. Apró változtatás, nem találtam őrölt szegfűszeget, viszont tettem bele vaniliarúdat ill. apróra vágott kandírozott gyömbért. 



Tehát a recept:

-15 dkg darált mák
-tej
-10 dkg mazsola
-cukor
-citromhéj, őrölt fahéj és szegfűszeg, gyömbér, kardamon
-40 dkg sütőtök lereszelve (utólag ötlet kóstolóktól: kicsit megdinsztelni, főzni, h szaftosabb legyen. De sztem, max egy kis narancslét tennék hozzá... vagy még a sütés ami szóba jöhetne...)
- 6db-os réteslap, 2-2-t használtam egy rúdhoz
Az egyes lapokat olajjal kentem meg ill. a tetejét olaj+tojás keverékével.

Előmelegítem a sütőt. 

Meghámoztam a tököt, majd lereszeltem, szórtam egy kis sót, h levet eresszen. Nem tette. :) Majd kimértem a mákot, a megáztatott-lecsöpögtetett mazsolát hozzáadtam, felöntöttem tejjel, majd sűrűre főztem. Közben hozzáadtam a fahéjat, a citromhéjat, az apróra vágott kandírozott gyömbért és 1 vaníliarudat. Majd ízlés szerinti porcukrot is adtam hozzá. Kihűtöttem, majd hozzákevertem a lereszelt, kinyomkodott, lereszelt tököt. 
Egy konyharuhát bevizeztem és erre raktam rá az első réteslapot, olajjal bekentem, majd ráhelyeztem a másodikat is, ezt is  bekentem, megszórtam morzsával, majd ráhalmoztam a massza egy részét, feltekertem és mehet a sütőpapírral bélelt tepsire. Ezt még egyszer elkövettem. 

A fenn maradó két réteslapba egy kakaós-kekszes-almás masszát raktam. Itt a morzsa helyett a darált kekszet használtam, majd arra a lereszelt, lecsepegtetett alma és kakaó került. 

Mikor mindhárom már a tepsiben feküdt, megkentem őket olaj+tojás keverékével és mehet is be a sütőbe. Mikor elkészült egy kis porcukrot hintünk rá és kész is!

Házi vegeta

Ilyet már készítettem, talán 2-3 éve karácsonyra, idén is úgy érzem, ez lesz a befutó, a rumtopf ill. házi készítésű, színes tészta mellett. (ezek a tervek). Ezt is Mamma útmutatásai alapján készítettem el. Lehet, h nekem növelni kell a mennyiséget, mert jó pár helyre juttatnom kellene belőle. :)


"Maggi alla Mamma
(Ételízesítő házilag)

2 ek olívaolaj
100 g vöröshagyma (2 közepes db)
180 g sárgarépa (3 közepes db)
100 g fehérrépa (1 db)
100 g póréhagyma (1 db)
150 g kaliforniai paprika (1 db)
120 g szárzeller (4 db)
3 ek sűrített paradicsom (vagy 2 db paradicsom)
1 csokor petrezselyem
1 csokor bazsalikom
1 db citrom reszelt héja
4 tk só
10 szem feketebors
4 szem borókabogyó
10 szem koriander

Az összes zöldséget  meghámozom és kisebb (1-2 cm-es) darabokra vágom. Egy lábasban felhevítem az olajat és (a szárzellerig bezárólag) 5-10 perc alatt kissé megpirítom rajta a zöldségeket. Ez a lépés ugyan kihagyható, de aromásabb lesz tőle a levesporunk. Ha kissé kihűlt, akkor kisebb adagokban  az aprítóban a zöld fűszerekkel és az ízlés szerinti fűszerekkel együtt felaprítom (a fenti mennyiség négy adagban ment az aprítóba) és hozzáadom a sót (szintén, amennyi jólesik, el is lehet hagyni).
Az ételízesítőnk nyersen már kész, ezért ezen a ponton több lehetőségünk is van. Üvegekbe tehetjük, de hűtőben tárolva egy héten belül érdemes elhasználni.
Jobb módszer, ha kiszárítjuk. A teljes mennyiséget terítsük szét egy tepsin, amit nyáron kitehetünk a napra, egy nap alatt kiszárad. Vagy gyújtsuk be a sütőt és 70 fokon, légkeverésen 10 óra alatt szárítsuk meg. Szobahőmérsékleten egy hétre is szüksége lehet, amíg elveszti a nedvességet, de naponta néhányszor keverjük át.
3 kis üvegnyi ételízesítő / 1 ek = 200 ml víz